Hírek‎ > ‎

2011 végén nyithat az Agóra

Szabad Varos, 2010. júl. 20. 23:22   [ 2010. júl. 20. 23:30 frissítve ]
A Délmagyarországnak nyilatkozott Nagy Sándor alpolgármester (Szabad Város Egyesület) a készülő Agóráról: "Nagy Sándor azt mondta, jelenleg a közbeszerzési eljárás előkészítése folyik. A 2 milliárd 65 millió forintos beruházás jórészt uniós pénzből valósul meg, 385 millió forint az önrész. A támogatási szerződések aláírása csúszott, ezért leghamarabb ősszel kezdődhet az építkezés. A leendő kulturális centrum korábban az IKV telephelye volt, de a cég az Agóra-beruházás miatt már elköltözött. A területet most a Gutenberg utca átépítését végzők használják, és – emiatt – ideiglenes parkolóként is funkcionál.

A közösségi központba költözik majd a Százszorszép Gyermekház – ők kapják a legnagyobb területet, a már kész tervek szerint 1291 négyzetmétert –, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által gondozott, az öthalmi úti volt szovjet laktanyában őrzött informatikatörténeti gyűjtemény, a Szegedi Tudományegyetem Informatórium nevű programja – ahol például majd nemcsak dolgoznak, hanem be is mutatják munkájukat a PhD-hallgatók – és a Szegedi Biológiai Központ (SZBK) látványlaboratóriuma, ahol a látogatókat is bevonják a kísérletekbe."

Comments