Hírek‎ > ‎

A Közgyűlés a bevásárlóközpontok korlátozásáról

Szabad Varos, 2010. jún. 25. 6:40   [ 2010. jún. 25. 16:09 frissítve ]
A szegedi Közgyűlés 33 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellett fogadta el Nagy Sándor alpolgármester (Szabad Város Egyesület), javaslatát a nagy alapterületű kereskedelmi létesítmények számának korlátozásáról. A javaslat alapjául a Szabad Város Egyesület álláspontja szolgált, ami a már meglévő és kijelölt kereskedelmi létesítmények mellé továbbiak kijelölését nem támogatja. Bár a Fidesz és a KDNP képviselői több kritikai megjegyzést is tettek a javaslattal szemben végül támogatták a javaslatot, miután Nagy Sándor elfogadta Gyimesi László (Fidesz) módosító indítványát, arról, hogy két év múlva a meg nem indult beruházások szabályozását is felülvizsgálhatja a város.
Szeged Városa az országban elsőként hozott ilyen jellegű elvi döntést, a hagyományos városszerkezet, a meglévő kiskereskedelmi struktúra védelmében, a túlzott kereskedelmi kocentrációk okozta forgalmi és környezeti problémák elkerülése érdekében.

Comments