Hírek‎ > ‎

B. Nagy a városvezetés programjának gyenge klónjával kampányol

Szabad Varos, 2010. szept. 15. 23:43   [ 2010. szept. 16. 3:17 frissítve ]

A FIDESZ polgármester jelöltje programot hirdetett. A szeptember 15-én előadott prezentáció és sajtótájékoztató azonban még program kezdeménynek is nehezen volt nevezhető.

Hogy túl nagyot ne tévedjen, a város definícióját – a közel ezer oldal megalapozó tudományos anyag meglétének hangsúlyozása ellenére – a világhálón a Wikipédia-tól kölcsönözte. Ez természetesen nevezhető helytállónak, de nagy kérdés, hogy egy 170 ezres város első emberének jelentkező jelölt megengedheti-e magának, hogy ennyire egyszerűen fogja fel a dolgot.

„A város olyan település, amelynek valamilyen (kulturális, ipari, kereskedelmi stb.) jelentőségénél fogva különleges, törvény szerint meghatározott jogállása van.” Az eredeti idézet természetesen tartalmazza azt is, hogy „A város élén ma általában a polgármester áll”, de ő ezt már nem merte használni, talán érezve azt, hogy ez nem az ő reális lehetősége.

A program később sem igen lépte át a lexikonokból kiolvasható általánosságok szintjét. Valós feladatot olyan mondatból levezetni, miszerint „Fel kell tölteni Szegedet tartalommal! Legyen Szeged élhető!”, igen nehéz.

Folytatás

Comments