Hírek‎ > ‎

Májusi közgyűlés: Esztergom light

Szabad Varos, 2011. máj. 27. 21:10   [ 2011. máj. 27. 22:17 frissítve ]
Szegednek az a szerencséje, hogy a helyi Fidesz, bár eddigi tevékenységével már százmilliókban mérhető károkat okozott, az utolsó pillanatban mindig visszarettent attól, hogy egyetlen mozdulattal romba döntse a várost. (Így marad nekünk a lassú hanyatlás.)
Ennek szép példája volt a májusi közgyűlés költségvetési vitája, ahol Póda Jenő többször is hozzászólt a kötvénykibocsátást bírálva, és a Fidesz kevésbé józan fele hozzá hasonló módon bírálta (általánosságban) azokat a beruházásokat, amiket egyébként maguk is megszavaztak. Szerencsére a délutáni szavazás előtti maratoni Fidesz frakcióülésen ismét győzött a józan ész, így Szeged továbbra is működőképes marad. Ennek feltétele volt az is, hogy a Fidesz felülvizsgálja korábbi álláspontját az IKV által a költségvetésbe fizetendő bérleti díj ügyében, de az előzetes megegyezésnek megfelelően szerencsére ez is megtörtént.
Csendben felülvizsgálta a Fidesz a 2010. évi költségvetési zárszámadásról az áprilisi közgyűlésen kialakított elutasító álláspontját is. Akkor elutasították a tavalyi büdzsé tényadatainak elfogadását, most megszavazták. Ennek oka lehetett az is, hogy ha ez elmarad, akkor az intézményeink állami finanszírozása júliustól elakadhatott volna, ami szintén rövid távon vezetne a város pénzügyi összeomlásához.
A Fidesz-Jobbik többség nem vette napirendre Tóth Károly képviselő javaslatát Gömbös Gyula diszpolgári címének visszavonásáról. A Fajvédő Párt alapítója és vállaltan antiszemita Gömbös kitüntetését így lényegében megerősítette a Fidesz és a Jobbik, hiszen az előző közgyűlésen 5 korábbi díszpolgár címének visszavonásáról a javaslatukra már döntés született. Hogy az erről szóló vitában nincsenek érveik csak érzelmeik, jól mutatja, hogy megakadályozták a téma tárgyalását.
A Közgyűlés egyetértésben döntött számos más kérdésben (építési szabályzat, pályázatok) és meglepetésre nagy többséggel fogadta el a fideszes vezetésű Csongrád Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat átszervezésének koncepciójáról kialakított állásfoglalást. Az előterjesztés számos szakmai érv alapján lényegében elutasítja a megyei koncepciót. Ez vagy a városi és megyei Fidesz közötti törést jelent, vagy a szegedi fideszesek egyszerűen nem olvasták el az anyagot, ami nem lenne példa nélküli.
Comments