Hírek‎ > ‎

Válasz B. Nagy László levelére

sandor nagy, 2013. dec. 17. 0:39   [ 2013. dec. 17. 0:43 frissítve ]

Az Együtt-PM szegedi országgyűlési képviselőjelöltje, Bátyai Edina nyílt levelet írt B. Nagy Lászlónak, amelyben arra szólította fel, hogy számoljon el, mit tett a szegediekért az elmúlt négy esztendőben. B. Nagy válaszát méltatlannak tartjuk, amit nem hagyhat szó nélkül az Együtt-PM választási szövetsége.

B. Nagy Lászlónak döntenie kell! Országgyűlési képviselő vagy kormánymegbízott? Szerintünk ő az eddigi ténykedésével megadta már erre a választ: a kormányt szolgálta nem a választóit!

Egyik oldalról a nép választott képviselője, a másikról közvetlenül a Kormány által kinevezett irányító. Összeférhet-e két ilyen típusú felelősség és tevékenység, vagyis lehet-e egyszerre a népet és a Kormányt képviselni? Utoljára a szocialista időkben volt jellemző, hogy a hatalom és a nép képviselete egyszerre megoldható volt. Mindezt a Fidesz újra visszahozta, s ehhez a megfelelő embert, embereket meg is találta.

Talán nem véletlen, hogy B. Nagy László semmi olyan érvet, érdemet nem mutat fel, amit akár képviselőként, akár a kormány megbízottjaként(!) Szeged számára munkájával elért. Ma a Fidesz képviselői a szavazóktól megszervezett felhatalmazásukat nagyban arra használják, hogy önmagukat hozzák helyzeti előnybe, illetve hogy magát a Fideszt, vagy a kormányt támogassák. Ha valaki számba veszi, hogy az utóbbi években mennyi kár érte a szegedieket, joggal kérheti számon a kormány helyben kinevezett helytartójától mindazt. S ez szólhat a közigazgatásról, az oktatásról, a lehetséges fejlesztések elakadásáról. Ha a szegediek csak a kárát látják az értelmetlen központosításnak, a minden szakmai alapot nélkülöző döntéseknek, akkor joggal teszik fel a kérdést: mit és kit képvisel B. Nagy László? A válasz sajnos egyszerű: kizárólag a kormányt, a helyi embereket pedig nem.

Létrejött egy újabb hivatal, ami sok helyben normálisan elintézendő ügyet a kormányzat hatáskörébe emelt át. Felsorolni is nehéz, milyen intézmények és hivatalok léteznek a kormányhivatal égisze alatt. Ezek korábban rendben működtek anélkül is, hogy kormánymegbízottjuk lett volna. Sem a különböző szakigazgatási szerveknek, sem a korábban helyben jól működő intézményeknek nem volt szüksége kormánymegbízottra. A helyben élőknek meg végképp nem. Arra csakis a kormánynak volt szüksége. Ha egy kormány mindennél jobban, sőt kizárólagos módon akar beleszólni az életünkbe, akkor kormánymegbízottat, s a posztra egy számára hű embert nevez ki.

Eddig, ha valamit nem intézett el a helyi hivatal, volt kinél reklamálni. Végső soron a helyi képviselőt is meg lehetett keresni sérelmeinkkel. Most egyszerűen a kormány képviselőjénél szólhatunk olyan ügyekben, ami (ha a nevet komolyan vesszük) a kormánynak biztos semmi köze nincsen. Szerencsénkre szolgál, hogy egyébként is ő képvisel bennünket az országgyűlésben. Vagy nem.

B. Nagy László szerint a Szegedre tervezett lézerközpont ügye megfelelően halad. Akkor miért kellett hozzá külön kormánybiztost kinevezni, ráadásul csak most? Persze ezt a szerepet is ő látja el, mi mást is mondhatna. Ugyan a projektet egy erre létrehozott társaság irányítja, de a jelek szerint nem túl hatékonyan. A jelenlegi kormányzat hevesen tiltakozik az ellen, hogy 2009-től majd két éven át nem az ELI-ért, hanem az ellen dolgozott. Most meg már minden rendben van. Hogy lenne?

És mi van az ELI-n túl? Hány – nem feltétlenül ilyen nagyságrendű – lényeges projekt tervezése kezdődött meg 2010 óta Szegeden? A ma futó elképzelések mind régebbről származnak. Annak idején B. Nagy László a polgármesteri címért is elindult, ami azt jelenti, hogy komolyan gondolta, tenni kíván a szegediekért. A választáson csúfos vereséget szenvedett, hiszen több mint 4 ezer szavazattal kapott ki a korábbi és jelenlegi polgármestertől, Botka Lászlótól. Fellépését sokan teljesen szakszerűtlennek tartották. Nyitó megjelenéséhez a város egy wikipédiából átemelt meghatározásával kezdte, s azon túl nem is igazán jutott. Most pedig a város egyik legnagyobb fejlesztését kellene koordinálnia. Ha a választók akaratából nem lett városvezető, hát lett a kormányéból. Ahogy az Együtt-PM Szövetség látja, erre számíthatunk 2014 áprilisában is. Megpróbálják helyettünk megmondani, sőt akár helyettünk eldönteni.

B. Nagy László első szegedi megnyilvánulása ráadásul a szegedi Fidesz – Jobbik együttműködés nyitánya is volt, amikor a mára elítélt jobbikos Keresztúri-Farkas Csaba visszalépett a polgármester jelöltségtől, és a Fidesz támogatására buzdította híveit. Az utána következő időszakban, a helyben a Bohács – Keresztúri tengelyként elhíresült együttműködés hihetetlen károkat okozott a városnak.

Mire példa mindez? B. Nagy László, az itt élők képviselete helyett ma már kizárólag a Fidesz és a kormány érdekeit képviseli, asszisztálva egy gyalázatos megállapodás működéséhez Szegeden. Amikor az ember számonkérést szorgalmaz, ez az, amiről indokolt számot adni. Kiállni az emberek elé, s elmondani, mit is dolgozott értük! Ezzel szemben B. Nagy László mára egyértelműen a hatalom jelképévé vált. Ha kell avat, ha kell megtestesíti a hatalmat. A nép nevében, a nép helyett!


Nagy Sándor

Együtt-PM

Szeged


Comments